Bizottsági határozatok és állásfoglalások – 2018.


2018


1/2018. (I.4.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága 2018. évi munkatervét a mellékletben részletezettek szerint elfogadja és jóváhagyás céljából a Magyar Művészeti Akadémia elnökének és Miniszter úrnak továbbítja.

1/2018. (I.4.) számú határozat melléklete

Balog Zoltán miniszter úr 2018. január 23-án, Vashegyi György elnök úr 2018. január 18-án jóváhagyta a Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága 2018. évi munkatervét a mellékelt dokumentum szerint.


2/2018. (I.4.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság 8 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett úgy döntött, hogy a 2018. évi NKA alelnöki keret mértékét az előző évivel megegyező mértékben, 15.000 ezer Ft-ban határozza meg. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

Balog Zoltán miniszter úr 2018. január 17-én jóváhagyta a 2018. évi NKA alelnöki keret mértékének meghatározására vonatkozó javaslatot.


3/2018. (I.4.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, javasolja Miniszter úrnak, hogy a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma működését további három évvel, várhatóan 2021. február 28-ig hosszabbítsa meg. A határozat elfogadásával egyidejűleg a Bizottság felkéri az EMET-NKAI-t, hogy a Kollégium alapító okiratának módosítását készítse elő, melyet soron következő, februári ülésén véleményezni kíván. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

Balog Zoltán miniszter úr 2018. január 17-én a határozatban részletezettek szerint jóváhagyta a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma működésének meghosszabbításáról szóló javaslatot.


4/2018. (I.4.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy Összművészeti Programok Kollégiuma néven 6 fős ideiglenes kollégium létrehozását javasolja Miniszter úr számára három éves időtartamra. A Bizottság egyben felkérte az Alap alelnökét, hogy a határozat végrehajthatósága érdekében Miniszter úrnál eljárjon. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

Balog Zoltán miniszter úr 2018. január 17-én a határozatban részletezettek szerint jóváhagyta az Összművészeti Programok Kollégiuma létrehozásáról szóló javaslatot.


5/2018. (I.4.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy az Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiuma által technikai halasztottá minősített pályázatai esetén a mellékelt táblázatban foglalt döntést hozza. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

5/2018. (I.4.) számú határozat melléklete

Balog Zoltán miniszter úr 2018. január 17-én jóváhagyta az Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiuma – összeférhetetlenség miatt – technikai halasztottá minősített pályázatainak támogatására vonatkozó javaslatot a határozatban és annak mellékletében részletezettek szerint.


6/2018. (I.4.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy az 59/2017. (IX.18.) számú határozatával a Közgyűjtemények Kollégiuma számára Közgyűjteményi fejlesztések és programok megvalósítása céljára biztosított címzett nyílt keretből 150 millió forintot a települési könyvtárak 2018. évi eszközfejlesztésének támogatására fordít. A címzett nyílt keret fennmaradó hányadának egyéb célra történő felhasználásáról a Bizottság későbbi időpontban határoz. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

Balog Zoltán miniszter úr 2018. január 17-én jóváhagyta a Közgyűjtemények Kollégiuma számára biztosított címzett keret pontosítására vonatkozó javaslatot a határozatban részletezettek szerint.


7/2018. (II.8.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által a szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok közös kezeléséről szóló 2016. évi XCIII. törvény vonatkozó rendelkezései alapján kulturális célból átadott összegből előlegként átutalt 100 000 000 Ft-tal a Könnyűzene Kollégiuma 2018. évi nyílt keretét megemeli.

A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

Balog Zoltán miniszter úr 2018. február 28-án jóváhagyta a Könnyűzene Kollégiuma 2018. évi nyílt keretének emelésére vonatkozó javaslatot.


8/2018. (II.8.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága 2017. évi beszámolóját elfogadja.


9/2018. (II.8.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma működésének további három évvel történő meghosszabbítása során az Alapító Okirat módosítására, valamint a kollégium tagjainak meghosszabbítására vonatkozó okirat-tervezeteket javasolja jóváhagyásra a Miniszternek.

Balog Zoltán miniszter úr 2018. február 19-én jóváhagyta a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma alapító okiratát, valamint a kollégium javasolt vezetője és tagjai kinevezését.


10/2018. (II.8.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy az érintett Kollégiumok keretét 2017. évi maradvány összegével javasolja megemelni az alábbiak szerint:

  • az Építőművészet Kollégiuma 2018. évi egyedi keretét 15.000.000 Ft-tal;
  • Filmművészet Kollégiuma 2018. évi nyílt keretét 69.000 Ft-tal, egyedi keretét 58.031.000 Ft-tal;
  • Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiuma nyílt keretét 7.800.000 Ft-tal;
  • Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma nyílt keretét 1.520.000 Ft-tal;
  • Halmos Béla Program Kollégiuma címzett keretét 4.806.000 Ft-tal,
  • Összművészeti Program Kollégium nyílt keretét 35.000.000 Ft-tal.

A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

Balog Zoltán miniszter úr 2018. február 27-én a határozatban részletezett keretrendezésre vonatkozó javaslatot jóváhagyta.


11/2018. (II.8.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a Táncművészet Kollégiuma és a Közművelődés Kollégiuma együttműködésében a Táncpedagógusok Országos Szövetsége amatőr táncművészeti mozgalmat szolgáló rendezvényeinek támogatása céljára a több kulturális-művészeti területet érintő célok megvalósítása érdekében elkülönített „Közös kollégiumi pályázatok” címzett keretből 800 000 Ft forrást biztosít, a Táncművészet Kollégiuma egyedi keretének megemelésével. A kitűzött cél teljesítése érdekében egyúttal kezdeményezi a Közművelődés Kollégiuma 2018. évi nyílt keretéből 800 000 Ft átcsoportosítását a Táncművészet Kollégiuma 2018. évi egyedi keretébe.

A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

Balog Zoltán miniszter úr 2018. február 27-én jóváhagyta a Táncművészet Kollégiuma és a Közművelődés Kollégiuma együttműködésében közös pályázat megvalósítására irányuló javaslatot a határozatban részletezettek szerint.


12/2018. (II.8.) SZÁMÚ HATÁROZAT
A Bizottság 9 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett úgy döntött, hogy az NKA kollégiumainak felügyeleti rendszerét 2018. február 1-jei hatállyal az alábbiak szerint határozza meg.

Cselovszki Zoltán Iparművészet Kollégiuma
Örökségvédelem Kollégiuma
Képzőművészet Kollégiuma
Diószegi László Népművészet Kollégiuma
Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium
a Csoóri Sándor programmal kapcsolatos NKA teendők koordinációja
Dubrovay László Színházművészet Kollégiuma
Zeneművészet Kollégiuma
Gózon Ákos Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiuma
Közművelődés Kollégiuma
Kiss János Táncművészet Kollégiuma
Imre Zoltán Program Ideiglenes Kollégium
Pécsi Györgyi Szépirodalom Kollégiuma
Fotóművészet Kollégiuma
Filmművészet Kollégiuma
Ramháb Mária Könyvkiadás Kollégiuma
Közgyűjtemények Kollégiuma
Skardelli György Építőművészet Kollégiuma
Tardy Anna Könnyűzene Kollégiuma
Kulturális Fesztiválok Kollégiuma
Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma
Összművészeti Programok Kollégiuma

13/2018. (III.22.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag elfogadta a Közművelődés Kollégiuma 2017. évi szakmai beszámolóját.


14/2018. (III.22.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag elfogadta a Könnyűzene Kollégiuma 2017. évi szakmai beszámolóját.


15/2018. (III.22.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag elfogadta az Építőművészet Kollégiuma 2017. évi szakmai beszámolóját.


16/2018. (III.22.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag elfogadta a Filmművészet Kollégiuma 2017. évi szakmai beszámolóját.


17/2018. (III.22.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag elfogadta a Fotóművészet Kollégiuma 2017. évi szakmai beszámolóját.


18/2018. (III.22.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag elfogadta az Iparművészet Kollégiuma 2017. évi szakmai beszámolóját.


19/2018. (III.22.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag elfogadta a Képzőművészet Kollégiuma 2017. évi szakmai beszámolóját.


20/2018. (III.22.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag elfogadta a Népművészet Kollégiuma 2017. évi szakmai beszámolóját.


21/2018. (III.22.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag elfogadta a Szépirodalom Kollégiuma 2017. évi szakmai beszámolóját.


22/2018. (III.22.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag elfogadta a Színházművészet Kollégiuma 2017. évi szakmai beszámolóját.


23/2018. (III.22.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag elfogadta a Táncművészet Kollégiuma 2017. évi szakmai beszámolóját.


24/2018. (III.22.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag elfogadta az Imre Zoltán Program Ideiglenes Kollégiuma 2017. évi szakmai beszámolóját.


25/2018. (III.22.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag elfogadta a Zeneművészet Kollégiuma 2017. évi szakmai beszámolóját.


26/2018. (III.22.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag elfogadta az Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiuma 2017. évi szakmai beszámolóját.


27/2018. (III.22.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag elfogadta a Könyvkiadás Kollégiuma 2017. évi szakmai beszámolóját.


28/2018. (III.22.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag elfogadta a Közgyűjtemények Kollégiuma 2017. évi szakmai beszámolóját.


29/2018. (III.22.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag elfogadta a Kulturális Fesztiválok Kollégiuma 2017. évi szakmai beszámolóját.


30/2018. (III.22.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag elfogadta az Örökségvédelem Kollégiuma 2017. évi szakmai beszámolóját.


31/2018. (III.22.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag elfogadta a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma 2017. évi szakmai beszámolóját.


32/2018. (III.22.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag elfogadta a Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégiuma 2017. évi szakmai beszámolóját.


33/2018. (III.22.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium méltányolható indokaira figyelemmel, kezdeményezi a Kollégium 2018. évi egyedi keretének emelését 7.500.000 Ft-tal a 2017. évben felhasználásra nem került 7.500.000 Ft címzett kerete terhére. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

Balog Zoltán miniszter úr 2018. április 11-én jóváhagyta a Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium keretrendezésére vonatkozó javaslatot a határozatban részletezettek szerint.


34/2018. (III.22.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy az NKA 25 Rendezvénysorozat megvalósítása érdekében a Kollégiumok meghívásos kereteit a mellékletben foglaltak szerint javasolja Miniszter úr számára megemelni. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

34/2018. (III.22.) számú határozat melléklete

Balog Zoltán miniszter úr 2018. április 19-én jóváhagyta az NKA 25 Rendezvénysorozattal kapcsolatos keretátcsoportosítást, a mellékletben részletezettek szerint.


35/2018. (IV.12.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a zenei kollégiumok együttműködésében a Máshova nem sorolható, egyéb műfajú zenei együttesek belföldi fellépésének, vendég-szereplésének támogatása céljára a több kulturális-művészeti területet érintő célok megvalósítása érdekében elkülönített, „Közös kollégiumi pályázatok” címzett keretből 4 000 000 Ft forrást biztosít, a Könnyűzene Kollégiuma nyílt keretének megemelésével. A kitűzött cél teljesítése érdekében egyúttal kezdeményezi a Zeneművészet Kollégiuma 2018. évi nyílt keretéből 4 000 000 Ft, a Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium 2018. évi nyílt keretéiből 2 000 000 Ft átcsoportosítását a Könnyűzene Kollégiuma 2018. évi nyílt keretébe. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

Balog Zoltán miniszter úr 2018. április 12-én jóváhagyta a zenei kollégiumok együttműködésében megvalósuló közös pályázathoz kiegészítő forrás biztosítására, valamint keretrendezésre vonatkozó javaslatot a határozatban részletezettek szerint.


36/2018. (IV.26.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag elfogadta az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő – NKA Igazgatósága 2017. évi beszámolóját.


37/2018. (IV.26.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag elfogadta az NKA miniszteri keretének felhasználásáról szóló 2017. évi beszámolót.


38/2018. (IV.26.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy kezdeményezi az Összművészeti Programok Kollégiuma 2018. évi egyedi keretének emelését 100.000.000 Ft-tal, a Kollégium „A KKM külföldi magyar intézetek programjainak megvalósítására” szolgáló címzett meghívásos kerete terhére.
A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

Balog Zoltán miniszter úr 2018. május 3-án jóváhagyta az Összművészeti Programok Kollégiuma keretrendezésére vonatkozó javaslatot.


39/2018. (IV.26.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy az NKA 25 éves évfordulójának méltó megünneplése kapcsán a kollégiumokhoz közvetlenül nem köthető központi rendezvények programjai az Összművészeti Programok Kollégiuma lebonyolításában kerüljenek megszervezésre, melynek céljából az Összművészeti Programok Kollégiuma meghívásos keretébe 20,0 millió Ft kerüljön átcsoportosításra az 59/2017. (IX.18.) számú határozattal jóváhagyott tartalék keretből, valamint a Kollégium részére 10/2018. (II.8.) számú határozattal biztosított forrásból felhasználásra nem került 10,0 millió Ft kerüljön átcsoportosításra a nyílt keretből a meghívásos keretbe.

Az NKAI/51/2018 (37314/2018/MIK) ügyirat miniszteri záradéka alapján a határozat miniszteri jóváhagyást nem igényel.


40/2018. (IV.26.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által átutalt, a jogdíjakból levont kulturális célú összegből az alábbi szakmai Kollégiumok 2018. évi nyílt keretét megemeli:

  • Könnyűzene Kollégiuma
  • Szépirodalom Kollégiuma
  • Zeneművészet Kollégiuma

238 999 046 Ft
23 953 121 Ft
225 999 364 Ft

A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr 2018. július 10-én jóváhagyta az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által átutalt jogdíjbevétel felosztására vonatkozó javaslatot.


41/2018. (VI.12.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a Nemzeti Kulturális Alap 2019. évi költségvetésében az ötöslottó szerencsejáték játékadó bevételének 90%-át 10.300,0 millió Ft-ban, a kulturális adó összegét 120,0 millió Ft-ban, a szerzői jogdíj bevétel összegét 740,0 millió Ft-ban, az egyéb bevételeket 300,0 millió Ft-ban, az NKA bankköltséget 8,8 millió Ft-ban, az NKA tranzakciós díjat 38,0 millió Ft-ban, és az EMET működési kiadását 845,1 millió Ft-ban határozza meg.

A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr 2018. július 10-én jóváhagyta az NKA 2019. évi kiadási és bevételi előirányzataira vonatkozó határozatot.


42/2018. (VI.12.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy az 59/2017. (IX.18.) számú határozatával a Közgyűjtemények Kollégiuma számára Közgyűjteményi fejlesztések és programok megvalósítása céljára biztosított címzett keretből

  • 15,0 millió Ft-ot az „Ithaka program” nyílt pályázat keretében történő,
  • 85,0 millió Ft-ot „Hazai és határon túli folyóiratok magyarországi könyvtárakba való juttatásának” meghívásos pályázat keretében történő,
  • 50,0 millió Ft-ot a „Mozaik Múzeumtúra program” meghívásos pályázat keretében történő,
  • 25,0 millió Ft-ot közgyűjteményi nagyrendezvények meghívásos pályázat keretében történő

támogatására fordít.

Az NKAI/51/2018 (37314/2018/MIK) ügyirat miniszteri záradéka alapján a határozat miniszteri jóváhagyást nem igényel.


43/2018. (VI.12.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a 2018. évi II. félévi pályáztatási naptárra vonatkozó javaslatot változtatás nélkül elfogadja az alábbiak szerint:

2018. év II. félév pályáztatási naptár

Kollégium megnevezése Pályázat megjelentetésének határideje Pályázat benyújtási határideje
Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium 2018.08.23. 2018.09.24.
Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium 2018.10.01 2018.11.01
Népművészet Kollégiuma 2018.08.27. 2018.09.27.
Könyvkiadás Kollégiuma 2018.08.21. 2018.09.19.
Fotóművészet Kollégiuma 2018.09.24. 2018.10.24.
Filmművészet Kollégiuma 2018.08.05. 2018.09.05.
Iparművészet Kollégiuma 2018.08.17. 2018.09.20.
Képzőművészet Kollégiuma 2018.08.10. 2018.09.10.
Színházművészet Kollégiuma 2018.09.04. 2018.10.04.
Táncművészet Kollégiuma 2018.09.14. 2018.10.15
Szépirodalom Kollégiuma 2018.09.20 2018.10.20.
Közművelődés Kollégiuma 2018.09.10. 2018.10.10.
Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiuma 2018.08.17. 2018.09.17.
Zeneművészet Kollégiuma 2018.08.21. 2018.09.21.
Könnyűzene Kollégiuma 2018.08.05. 2018.09.05.
Közgyűjtemények Kollégiuma 2018.09.05. 2018.10.08.
Építőművészet Kollégiuma 2018.10.19. 2018.11.19.
Örökségvédelem Kollégiuma Nem tervez Nem tervez
Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma 2018.09.27. 2018.10.28.
Kulturális Fesztiválok Kollégiuma Nem tervez Nem tervez
Imre Zoltán Program Ideiglenes Kollégium 2018. 09. 03. 2018. 10. 03.

A Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény végrehajtásáról szóló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet 18. § (4) bekezdése alapján a pályázati kiírás tényéről, ezen belül a pályázatot kiíró kollégium megnevezéséről, a pályázat benyújtási határidejéről, valamint a pályázati felhívás teljes szövegének elérhetőségéről legkésőbb a pályázat benyújtási határidejét megelőző 30. napon legalább egy országos napilapban tájékoztató közleményt kell megjelentetni.


44/2018. (VI.12.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a Kollégiumok méltányolható indokaira figyelemmel, kezdeményezi az érintett kollégiumok 2018. évi egyedi keretének emelését az NKA25 programsorozat megvalósítására szolgáló 2018. évi címzett meghívásos kerete terhére az alábbiak szerint:

  • Zeneművészet Kollégiuma
  • Iparművészet Kollégiuma

2.500.000 Ft
4.846.000 Ft

Az NKAI/51/2018 (37314/2018/MIK) ügyirat miniszteri záradéka alapján a határozat miniszteri jóváhagyást nem igényel.


45/2018. (VI.12.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy kezdeményezi a Közgyűjtemények Kollégiuma „Folyóiratok könyvtárakba való eljuttatása” 2018. évi címzett keretének emelését 1.235.000 Ft-tal a Könyvkiadás Kollégiumának a „Márai Program VII.” 2017. évi címzett keretén keletkezett maradvány terhére.

Az NKAI/51/2018 (37314/2018/MIK) ügyirat miniszteri záradéka alapján a határozat miniszteri jóváhagyást nem igényel.


46/2018. (VI.12.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által átutalt üres kép- és hanghordozók jogdíjából történő befizetések terhére a Kollégiumok 2018. évi pályázati keretének emelésére a mellékletben foglaltak szerint tesz javaslatot Miniszter úr számára. A befizetés 5,8 %-át – 104.920.914 Ft-ot – tartalék keretként javasolja elhatárolni, melynek feloldására a jogosulti csoportok figyelembevételével a 2018. év harmadik negyedévben tesz javaslatot.

A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

46/2018. (VI.12.) számú határozat melléklete

Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr 2018. július 5-én jóváhagyta az üres kép-és hanghordozói (Artisjus) jogdíjakból történő befizetések felosztása vonatkozó határozatot.


47/2018. (VI.12.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a Magyar Reprográfiai Szövetség által átutalt üres adat- és képhordozók jogdíjából történő befizetések terhére a jogosulti csoportok támogatásával érintett Kollégiumok 2018. évi pályázati keretét az alábbiak szerint javasolja Miniszter úr számára megemelni.

  • Szépirodalom Kollégiuma
  • Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiuma
  • Képzőművészet Kollégiuma
  • Fotóművészet Kollégiuma

28 448 481 Ft
28 448 481 Ft
5 418 758 Ft
5 418 759 Ft

A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr 2018. július 10-én jóváhagyta a Magyar Reprográfiai Szövetség által átutalt üres adat- és képhordozók jogdíjából történő befizetésének felosztására vonatkozó határozatot.


48/2018. (VII.18.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy az Összművészeti Programok Kollégiuma méltányolható indokaira figyelemmel, kezdeményezi a Kollégium 2018. évi egyedi keretének emelését 30.000.000 Ft-tal a meghívásos kerete terhére.

Az NKAI/51/2018 (37314/2018/MIK) ügyirat miniszteri záradéka alapján a határozat miniszteri jóváhagyást nem igényel.


49/2018. (VII.18.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy az NKA25 programsorozat október 13-i eseményének sikeres megrendezése érdekében kezdeményezi az Összművészeti Programok Kollégiuma egyedi keretének emelését 5.000.000 Ft-tal az Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiuma meghívásos keretének terhére.

Az NKAI/51/2018 (37314/2018/MIK) ügyirat miniszteri záradéka alapján a határozat miniszteri jóváhagyást nem igényel.


50/2018. (VIII.15.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a Színházművészet Kollégiuma és a Zeneművészet Kollégiuma együttműködésében a Kolozsvári Operabarátok Köre támogatása céljára a több kulturális-művészeti területet érintő célok megvalósítása érdekében elkülönített „Közös kollégiumi pályázatok” címzett keretből 4 000 000 Ft forrást biztosít, a Színházművészet Kollégiuma meghívásos keretének megemelésével. A kitűzött cél teljesítése érdekében egyúttal kezdeményezi a Színházművészet Kollégiuma 2018. évi nyílt keretéből 4 000 000 Ft átcsoportosítását a Kollégium 2018. évi meghívásos keretébe, valamint további 4 000 000 Ft átcsoportosítását a Zeneművészet Kollégiuma meghívásos keretéből a Színházművészet Kollégiuma 2018. évi meghívásos keretébe.

Az NKAI/51/2018 (37314/2018/MIK) ügyirat miniszteri záradéka alapján a határozat miniszteri jóváhagyást nem igényel.


51/2018. (VIII.15.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság úgy döntött, hogy a Képzőművészet Kollégiuma és a Szépirodalom Kollégiuma együttműködésében a Magyar Műhely irodalmi-képzőművészeti folyóirat támogatása céljára a több kulturális-művészeti területet érintő célok megvalósítása érdekében elkülönített „Közös kollégiumi pályázatok” címzett keretből 700 000 Ft forrást biztosít, a Képzőművészet Kollégiuma egyedi keretének megemelésével. A kitűzött cél teljesítése érdekében egyúttal kezdeményezi a Képzőművészet Kollégiuma 2018. évi nyílt keretéből 700 000 Ft átcsoportosítását a Kollégium 2018. évi egyedi keretébe, valamint további 700 000 Ft átcsoportosítását a Szépirodalom Kollégiuma nyílt keretéből a Képzőművészet Kollégiuma 2018. évi egyedi keretébe.

Az NKAI/51/2018 (37314/2018/MIK) ügyirat miniszteri záradéka alapján a határozat miniszteri jóváhagyást nem igényel.


52/2018. (VIII.15.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság úgy döntött, hogy a Szépirodalom Kollégiuma méltányolható indokaira figyelemmel, kezdeményezi a Kollégium 2018. évi egyedi keretének emelését 3.500.000 Ft-tal a Kollégium meghívásos kerete terhére.

Az NKAI/51/2018 (37314/2018/MIK) ügyirat miniszteri záradéka alapján a határozat miniszteri jóváhagyást nem igényel.


53/2018. (VIII.15.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a Táncművészet Kollégiuma méltányolható indokaira figyelemmel, kezdeményezi a Kollégium 2018. évi meghívásos keretének emelését 18.211.700 Ft-tal a Kollégium nyílt kerete terhére.

Az NKAI/51/2018 (37314/2018/MIK) ügyirat miniszteri záradéka alapján a határozat miniszteri jóváhagyást nem igényel.


54/2018. (VIII.15.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a Közgyűjtemények Kollégiuma méltányolható indokaira figyelemmel, kezdeményezi a Kollégium 2018. évi meghívásos keretének emelését 1.090.000 Ft-tal a Kollégium egyedi kerete terhére.

Az NKAI/51/2018 (37314/2018/MIK) ügyirat miniszteri záradéka alapján a határozat miniszteri jóváhagyást nem igényel.


55/2018. (VIII.15.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a Színházművészet Kollégiuma méltányolható indokaira figyelemmel, kezdeményezi a Kollégium 2018. évi meghívásos keretének 20.000.000 Ft-tal, valamint 2018. évi egyedi keretének további 20.000.000 Ft-tal történő emelését a Kollégium nyílt kerete terhére.

Az NKAI/51/2018 (37314/2018/MIK) ügyirat miniszteri záradéka alapján a határozat miniszteri jóváhagyást nem igényel.


56/2018. (VIII.15.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a Filmművészet Kollégiuma méltányolható indokaira figyelemmel, kezdeményezi a Kollégium 2018. évi egyedi keretének emelését 24 110 200 Ft-tal a Kollégium meghívásos kerete terhére.

Az NKAI/51/2018 (37314/2018/MIK) ügyirat miniszteri záradéka alapján a határozat miniszteri jóváhagyást nem igényel.


57/2018. (VIII.15.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma méltányolható indokaira figyelemmel, kezdeményezi a Kollégium 2018. évi meghívásos keretének emelését 33 000 000 Ft-tal a Kollégium nyílt kerete terhére.

Az NKAI/51/2018 (37314/2018/MIK) ügyirat miniszteri záradéka alapján a határozat miniszteri jóváhagyást nem igényel.


58/2018. (VIII.15.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság úgy döntött, hogy a Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium 2018. évi nyílt keretéből 1 500 000 Ft összeget átcsoportosít a Könyvkiadás Kollégiuma 2018. évi meghívásos keretébe, a Vujicsics együttesről szóló kiadvány megjelentetésének támogatására.

Az NKAI/51/2018 (37314/2018/MIK) ügyirat miniszteri záradéka alapján a határozat miniszteri jóváhagyást nem igényel.


59/2018. (VIII.15.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy az 59/2017. (IX.18.) számú határozattal jóváhagyott tartalék keretből az Összművészeti Programok Kollégiuma számára biztosít 8 millió Ft címzett meghívásos keretet a 2018. évi Visegrad Contemporary fesztivál támogatására, 10 millió Ft címzett meghívásos keretet pedig a Mátyás-templom a Mátyás-emlékévre tervezett programjainak támogatására. A Polyphony – Collection of Disapearing Musical Heritage projekt megvalósítása érdekében további 5 millió Ft-ot biztosít a Kollégium egyedi keretének emelésével. A Bizottság határozatát jóváhagyásra Miniszter úrnak továbbítja.

Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr 2018. szeptember 14-én jóváhagyta tartalékkeretből történő átcsoportosításra vonatkozó határozatot.


60/2018. (VIII.15.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a több kulturális-művészeti területet érintő célok megvalósítása érdekében elkülönített „Közös kollégiumi pályázatok” címzett keret terhére 20 000 000 Ft, az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által átutalt üres kép- és hanghordozók jogdíjából történő befizetések a 46/2018. (VI.12.) számú bizottsági határozattal elhatárolt, filmművészeti jogosultat megillető tartalék kerete terhére további 4 063 631 Ft forrást csoportosít az Összművészeti Programok Kollégiuma egyedi keretébe. Az átcsoportosított forrás a KKM Balassi Intézetek programjainak támogatására szolgál. A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr 2018. szeptember 14-én jóváhagyta a KKM Balassi Intézetek programjainak támogatására szolgáló keretátcsoportosítást.


61/2018. (VIII.15.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság úgy döntött, hogy az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által átutalt üres kép- és hanghordozók jogdíjából történő befizetések a 46/2018. (VI.12.) számú bizottsági határozattal elhatárolt tartalék kerete terhére az érintett Kollégiumok címzett meghívásos keretét megemeli az alábbiak szerint:

  • A Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának 6 millió Ft-ot biztosít a torockói Double Rise Fesztivál 2018. évi támogatására;
  • A Könyvkiadás Kollégiumának (a Filmművészet Kollégiuma tartalékkerete terhére) 8 millió Ft-ot biztosít Adolph Zukor és William Fox életrajzi köteteinek megjelentetésére.

A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr 2018. szeptember 14-én jóváhagyta az Artisjus által átutalt üres kép- és hanghordozók jogdíjából történő befizetések tartalékkeretéből történő átcsoportosításra vonatkozó határozatot.


62/2018. (XII.6.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma méltányolható indokaira figyelemmel, kezdeményezi a Kollégium 2018. évi meghívásos keretének emelését 15.000.000 Ft-tal a nyílt kerete terhére.

Az NKAI/51/2018 (37314/2018/MIK) ügyirat miniszteri záradéka alapján a határozat miniszteri jóváhagyást nem igényel.


63/2018. (XII.6.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy az Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiuma méltányolható indokaira figyelemmel, kezdeményezi a Kollégium 2018. évi egyedi keretének emelését 16.400.481 Ft-tal a Kollégium meghívásos kerete terhére.

Az NKAI/51/2018 (37314/2018/MIK) ügyirat miniszteri záradéka alapján a határozat miniszteri jóváhagyást nem igényel.


64/2018. (XII.6.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a Közgyűjtemények Kollégiuma méltányolható indokaira figyelemmel, kezdeményezi a Kollégium 2018. évi nyílt keretének emelését 7.775.000 Ft-tal, a 2018. évi Ithaka program megvalósítására szolgáló, felhasználásra nem került címzett kerete terhére.

Az NKAI/51/2018 (37314/2018/MIK) ügyirat miniszteri záradéka alapján a határozat miniszteri jóváhagyást nem igényel.


65/2018. (XII.6.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság úgy döntött, hogy a Táncművészet Kollégiuma méltányolható indokaira figyelemmel, kezdeményezi a Kollégium 2018. évi egyedi keretének emelését 4.133.044 Ft-tal a Kollégium nyílt kerete terhére.

Az NKAI/51/2018 (37314/2018/MIK) ügyirat miniszteri záradéka alapján a határozat miniszteri jóváhagyást nem igényel.


66/2018. (XII.6.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság úgy döntött, hogy a Színházművészet Kollégiuma méltányolható indokaira figyelemmel, kezdeményezi a Kollégium 2018. évi egyedi keretének emelését 5.464.410 Ft Ft-tal a nyílt kerete terhére.

Az NKAI/51/2018 (37314/2018/MIK) ügyirat miniszteri záradéka alapján a határozat miniszteri jóváhagyást nem igényel.


67/2018. (XII.6.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy az Imre Zoltán Program Ideiglenes Kollégium méltányolható indokaira figyelemmel, kezdeményezi a Kollégium 2018. évi egyedi keretének emelését 6.500.000 Ft-tal a meghívásos kerete terhére.

Az NKAI/51/2018 (37314/2018/MIK) ügyirat miniszteri záradéka alapján a határozat miniszteri jóváhagyást nem igényel.


68/2018. (XII.6.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma 2018. évi egyedi keretéből 3 000 000 Ft összeget átcsoportosít a Könyvkiadás Kollégiuma 2018. évi egyedi keretébe, „A Magyar Rock Története 1-2.” c. kiadványok megjelentetésének támogatására.

Az NKAI/51/2018 (37314/2018/MIK) ügyirat miniszteri záradéka alapján a határozat miniszteri jóváhagyást nem igényel.


69/2018. (XII.6.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a Könyvkiadás Kollégiuma és a Szépirodalom Kollégiuma együttműködésében a MISZJE 2019. évi Reflexió című nemzetközi irodalmi fesztiválja támogatása céljára a több kulturális-művészeti területet érintő célok megvalósítása érdekében elkülönített „Közös kollégiumi pályázatok” címzett keretből 5 000 000 Ft forrást biztosít, a Könyvkiadás Kollégiuma egyedi keretének megemelésével. A kitűzött cél teljesítése érdekében egyúttal kezdeményezi 5 000 000 Ft átcsoportosítását a Szépirodalom Kollégiuma nyílt keretéből a Könyvkiadás Kollégiuma 2018. évi egyedi keretébe.

Az NKAI/51/2018 (37314/2018/MIK) ügyirat miniszteri záradéka alapján a határozat miniszteri jóváhagyást nem igényel.


70/2018. (XII.6.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy az Összművészeti Programok Kollégiuma 2018. évi egyedi keretét megemeli 36.600.000 Ft-tal, a Kollégium „EMMI kulturális díjainak fedezetére” szolgáló címzett nyílt kerete terhére.

Az NKAI/51/2018 (37314/2018/MIK) ügyirat miniszteri záradéka alapján a határozat miniszteri jóváhagyást nem igényel.


71/2018. (XII.6.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság a Táncművészet Kollégiuma által technikai halasztottá minősített pályázatot elbírálta és egyhangúlag az alábbi döntést hozta:

Pályázó neve

Pályázati azonosító

Igényelt támogatás (Ft)

Javasolt támogatás (Ft)

Bozsik Yvette Alapítvány

109113/00426

500.000

500.000

A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr 2018. december 13-án jóváhagyta a fenti határozatot.


72/2018. (XII.6.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy az 59/2017. (IX.18.) számú határozattal jóváhagyott tartalék keretből 11.000.000 Ft-ot, valamint a több kulturális-művészeti területet érintő célok megvalósítása érdekében elkülönített „Közös kollégiumi pályázatok” címzett keretből további 7.000.000 Ft-ot biztosít a Szent Korona történetét feldolgozó kiadvány megjelentetésének támogatására a Könyvkiadás Kollégiuma egyedi keretének emelésével.

A Bizottság határozatát Miniszter úrnak továbbítja jóváhagyásra.

Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr 2018. december 13-án jóváhagyta a fenti, keretrendezésekre vonatkozó határozatot.


73/2018. (XII.6.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által átutalt üres kép- és hanghordozók jogdíjából történő befizetések terhére a Kollégiumok 2018. évi egyedi pályázati keretének emelésére a mellékletben foglaltak szerint tesz javaslatot Miniszter úr számára.

A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr 2018. december 13-án a melléklet szerint jóváhagyta az Artisjus üres adathordozó jogdíjbevétel tartalékkeretének felosztására vonatkozó határozatot.

Melléklet a 73/2018 (XII.6) sz. bizottsági határozathoz


74/2018. (XII.6.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által átutalt üres kép- és hanghordozók jogdíjából történő befizetések 46/2018. (VI.12.) határozattal elhatárolt tartalék keretéből összesen 4.300.000 Ft-ot, valamint a több kulturális-művészeti területet érintő célok megvalósítása érdekében elkülönített „Közös kollégiumi pályázatok” címzett keretből további 2.700.000 Ft-ot biztosít a Showtime Event Kft. szervezésében megvalósult 2018. évi Budavári Palotakoncert támogatására, a Zeneművészet Kollégiuma egyedi keretének emelésével.

A Bizottság határozatát Miniszter úrnak továbbítja jóváhagyásra.

Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr 2018. december 13-án a jóváhagyta a 2018. évi Budavári Palotakoncert támogatására vonatkozó határozatot.


75/2018. (XII.6.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a 2019. évre vonatkozó éven túli kötelezettségvállalások mértékét a mellékelt táblázat szerinti összegben hagyja jóvá kiemelkedő kulturális értéket létrehozó kulturális művészeti fesztiválok megrendezése, hosszútávú kiadó programok megvalósítása és print és online folyóiratok támogatása érdekében.

A Bizottság határozatát jóváhagyás céljából Miniszter úrnak továbbítja.

Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr 2018. december 13-án a melléklet szerint jóváhagyta a 2019. évre vonatkozó éven túli kötelezettségvállalás mértékének meghatározására vonatkozó határozatot.

Melléklet a 75/2018 (XII.6) sz. bizottsági határozathoz


76/2018. (XII.6.) SZÁMÚ HATÁROZAT

A Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a Nemzeti Kulturális Alap 2019. évi kollégiumi kereteit, valamint címzett kereteit az 1. és 2. sz. mellékletek szerint határozza meg. A Bizottság jelen határozatát a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény és annak végrehajtásáról szóló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet szerinti egyetértés céljából továbbítja az MMA Elnökének és a Miniszternek.

Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr 2018. december 15-én a mellékletek szerint jóváhagyta a Nemzeti Kulturális Alap 2019. évi címzett és Kollégiumi kereteinek meghatározására vonatkozó határozatot, mellyel Vashegyi György, az MMA elnöke 2018. december 15-én előzetesen egyetértett.

1. számú melléklet a 76/2018. (XII.6.) sz. határozathoz
2. számú melléklet a 76/2018. (XII.6.) sz. határozathoz


Lőrinczy György s.k.,
az NKA alelnöke